2013. március 26., kedd

A lavina útja közben - Göröngyös úton



A lavina útja közben


DR. LÉHMANN GYÖRGY (8600 Siófok Szűcs u. l. - tel. 84/313-176  és 06-20/49-39-85l)   ügyvéd irata    lehmann@invitel.hu
l==========================================================================

Göröngyös úton

            Amennyiben a következő oldalra másolt, Fővárosi Törvényszék által hozott újabb ítéleti rendelkezést látjuk az UniCredit Bank Hungary Zrt által diktált kölcsönszerződés tisztességtelen szerződési feltételeivel kapcsolatosan, akkor az egy héttel korábbi, hasonló tartalmú és Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kapcsolatos ítélet alapján akár azt is gondolhatjuk, hogy innen már gyerekjáték valamennyi devizaalapúnak mondott hitelezéssel érintett bankkal szemben a pernyerés.

Annak oka, hogy ezt mégsem mondhatjuk teljes bizonyossággal az, hogy az ezekben az ügyekben eljáró bírók egy része a hozzám megküldött alábbi elektronikus levél szerint olyan indulatokat táplálnak az adósokkal – illetve velem – szemben, melyek szerintem képtelenné teszik ezeket a bírókat törvényes ítélet meghozatalára.

From: Edit Szűcs [mailto:szucsed001@gmail.com
Sent: Tuesday, March 19, 2013 7:58 PM
To: lehmann@invitel.hu
Subject: Egy mai tárgyalás "eredménye" NAGYON FONTOS
TISZTELT ÜGYVÉD ÚR!!!!
Először is KÖSZÖNÖK MINDEN SEGÍTSÉGET!
Igyekeztem az eddigi fontos dokumentumot csatolni!
Szeretném ha megnézné és véleményt mondana. 
De  valójában nem is ezért írok. A valós indok ennél sokkal több! 
Ma volt első fokon a második tárgyalás. (Fővárosi Bíróság, Gazdasági Tanszék)

Ma (14 óra 45 - perctől ) Bartháné Dr. Ambrus Rózsa Bírónő "vezetésével"
Dr Kutas Zsófia (K&H ZRT jogi képviselő) az alperes jogi képviselőjével, dr Szána Ágnes  ügyvéd a felperes jogi képviselőjével, illetve Szűcs Edit (én) a felperes (közgazdász) jelenlétében.
A Bírónő az első tárgyaláson (2013. február 05-én) meghallgatott minden jelen lévő felet (felperes jogi képviselőt, alperes jogi képviselőt és a felperest is).
Mai napot avval kezdte, hogy én "nem mondhatok semmit" , mindent figyelmen kívül hagy és jegyzőkönyvbe sem hajlandó venni...
Én az Ügyvédemtől nem várom el, hogy a közgazdasági részéhez is úgy értsen, mint a jogi részéhez, ebben eddig úgymond én képviseltem az ügyet.
Most viszont nagyon el vagyok keseredve :(
És a lényeg csak most jön!!!
Tanuk előtt, de kikapcsolt hangrögzítő mellett szóba jött az ÖN neve.

Mind a Bírónő és mind pedig a Bank jogi képviselője minősíthetetlen szavakat használva mondtak véleményt Önről.

Az általam oly nagyra tartott EMBERT - ÖNT- a porig alázták és becsmérelték. 
Már vitatkozásba és kiabálásba ment át a tárgyalás stílusa, mert én nem akartam hagyni és nem is hagytam!!!

Kérem segítsen!!!  Védjük meg az igazunkat és védjük meg a becsületünket!
Kérem ne adja fel, nem adom fel én sem!
További sok sikert kívánok és maradok tisztelettel ÖN mellett, ahogy ezt ÖN is teszi!

Köszönöm hogy időt szentelt rám.
Tisztelettel: Szűcs Edit

A levélben írtakat összegezve tehát a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumánál március 19-én ¾ 15 órakor kezdődött Bartháné Dr. Ambrus Rózsa bírónál az a K&H Zrt alperes elleni peres ügyben olyan tárgyalás, ahol sem fél, sem a felek jogi képviselője nem voltam.

Ennek ellenére Bartháné Dr. Ambrus Rózsa törvényszéki bírónő Dr. Kutas Zsófia K&H Zrt jogi képviselővel együtt a tárgyalás közepén nevemre utalva folyamatosan becsméreltek minősíthetetlen szavakkal, levélíró szóhasználata szerint „porig aláztak és becsméreltek”.

Soha életemben még nem találkoztam sem Bartháné Dr. Ambrus Rózsa bírónővel, sem Dr. Kutas Zsófia K&H Zrt jogi képviselővel, de őket ez nem zavarta abban, hogy nyilvános tárgyaláson, tőlem független ügyben szidalmazzanak, becsméreljenek.

Milyen mérhetetlen gyűlöletnek és dühnek kell Bartháné Dr. Ambrus Rózsa bírónőben és Dr. Kutas Zsófia K&H jogi képviselőben lenni ahhoz, hogy a nyilvános tárgyaláson egymást bátorítva így kikelljenek magukból velem szemben. Akit még életükben soha nem láttak.

Szerintem ilyen fokú gyűlöletük velem szemben csak a bankok kívánságának megfelelően alakult, alakulhatott ki, szerintem ily módon is ki akarták fejezni feltétlen lojalitásukat a bankok felé. Szerintem meg akarták mutatni ily módon is azt a bankoknak, hogy milyen mélyen együtt éreznek velük akkor, amikor ilyen alakok mint én, pert merek vállalni velük szemben.

A kérdés immár csak az, hogy vajon még hány Bartháné Dr. Ambrus Rózsa bírónőhöz hasonló gondolkodású bíró tárgyalja, illetve fogja tárgyalni devizaalapú kölcsönökkel kapcsolatos, bankokkal szembeni peres eljárást.

Illetve az is, hogy Bartháné Dr. Ambrus Rózsa bírónő vajon ugyanezen a napon – március 19-én – ¾ 9 órakor tartott 10.G.42.032/2012.  számú eljárásomban, ott ahol én képviselem felperest, milyen gondolatokat táplált és távollétemben az esetleg jelenlévő alperesi képviselőnek milyen kifejezéseket használt akár velem, akár az általam képviselttel szemben.

----------------------------

Egyébként pedig a Kaposvári Törvényszék

Dr. Tóth Ádám Országos Közjegyzői Kamarai Elnök feljelentése alapján indult, előbb Dr. Moldováni András, majd Dr. ifj. Vég Tibor ügyvédek által képviselt, nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatti büntető eljárásban első fokon hozott, bűncselekmény hiányában felmentő ítéletet

március 20-án jogerősen helybenhagyta.

-------------------------

Visszatérve a kedvező ítéletekre, ezzel kapcsolatosan az ECHO televízió Napi Aktuális műsorában az alábbi nyilatkozatom látható:


Siófokon 2013. március 25. napján.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Neked mi a véleményed?